**Szαи∂y sαנáт σℓ∂αℓα (:**

**Az éиєқ α ℓєgнєνєѕєвв ѕzєиνє∂éℓу вeszé∂є. A zєиє α ѕzєиνє∂éℓу иуєℓνє. **

                                                Akon

Aliaune Thiam (St. Louis, 1977. április 30.), ismertebb nevén Akon egy hip-hop és R&B énekes, dalszerző és lemezproducer. Szenegálbólmuszlim szülők gyermekeként született, édesapja Mor Thiam jazzdobos. származó

Akon 7 évesen elköltözött New Jerseybe. Drogkereskedés vádjában börtönben is volt, ahol érdekelni kezdte az éneklés. Amikor kiengedték, azonnal nekilátott felvenni a zenéjét és kiküldeni a demókat. Elhatározta, hogy meg fog változni (bár tagadta, hogy valamikor is használta a drogot, némelyik dalszövegében pedig ennek éppen ellentmond).

Az első kislemeze Locked Up címmel 2004 elején jelent meg. Amerikában nagy sikere volt. A Billboard Hot 100-on a 8. helyig jutott. Akon első stúdióalbuma 2004. június 29-én jelent meg "Trouble" címmel. Több mint 3 millió darabot adtak el belőle. A világsikert Lonely című száma hozta, ami több mint 7 ország slágerlistájának élére került (Nagy-Britannia, Ausztrália, Németország, Hollandia, stb.). Ezen az albumon még olyan számok találhatók, mint például Belly Dancer (Bananza), Ghetto, Lonely, amik szintén jelentős sikereket értek el a slágerlistákon.

Akon második nagylemezéről az első kislemeze Smack That címmel 2006szeptemberében jelent meg. A számot Eminemmel közösen készítették. A szám hatalmas siker lett. Több országban hetekig uralta a slágerlistát, azonban az USA-ban csak a 2. helyig jutott. A Smack That Akon "Konvicted" című albumán található, ami 2006. november 14-én jelent meg. Az albumból több mint 3,5 milliót adtak el. Az albumon található még a I Wanna Love You c. szám amit Snoop Doggal közösen készítettek és a Don't Matter c. szám (mindkét szám az USA-ban a Billboard Hot 100-on az első helyig jutott). A Mama Africat 2007 júliusában adta ki Európában,majd jött a Sorry, Blame It on Me,ami a Hot 100-on a 7.-ig jutott. Az ötödik klipes hajadon a Never Took The Time,ami a 2. helyen debütált a Billboard 200-on. A Smack Thatet jelölték 2006 decemberében a 49th Annual Grammy Awardsba a Best Rap/Sung Collaboration kategóriába,de veszített Justin Timberlake és T.I. – My Love duettel szemben. 2007-ben Gwen Stefani The Sweet Escape című dal klipjében szerepelt. Ez lett az év 4. legjobb dala abban az évben.

Akon december 2-án kibocsátotta új albumát "Freedom" névvel, ami már kiadott két új dalt a piacra: Right Now (Na Na Na), valamint az I'm So PaidLil Wayne és Young Jezzy is).2009 elején kiadta Beautiful számhoz a klipet, miben feltűnik Colby O'Donis,Kardinal OffishallTroublemaker számhoz is egy klip, amit Sweet Rush-sal együtt énekel. (a dalban feltűnik valamint A R Rahman is. Az R&B charton a 3. helyen található. Hamarosan megjelenik a

Van két rekordcímkéje is: a Konvict Muzik és a Kon Live Distribution. A Konvict Muzikot Melvin Brownnal közösen alapította. Ehhez a címkére nem kisebb előadók, mint T-Pain, Kardinal Offishall, Leona Lewis vagy épp Colby O'Donis is csatlakozott. A legtöbb előadónak a számai előtt van egy hang (megcsörren egy börtöncella) aztán lehet hallani Akont, hogy azt mondja: "Konvict".

Akon segítkezett Bone Thugs-n-Harmony, Three 6 Mafia, DJ Khaled, Fabolous, 50 Cent, T.I., Mario, Daddy Yankee,Kat Deluna,New Kids On The Block,Alexandra Burke,Lady Gaga,Flo Rida valamint az E-40 banda albumának elkészülésében is.

Szerepelt Bone Thugs-n-Harmony I Tired, Three 6 Mafia That's Right, DJ Khaled We Takin' Over, 50 Cent I Still Kill, Colby O' Donis What You Got, Lady Gaga Just Dance, T-Pain Bartender, Kardinal Offishal Graveyard ShiftDangerous klipjeiben. 2009-ben már Tami Chynn Frozen,Sway Silver & Gold, Busta Rhymes Arab money cimű számának remix változatában,Shontelle Stuck With Each Other, DJ Drama Day DreamingFat Joe One, valamint Tay Dizm Dream Girl és (feat. Snoop Dogg and T.I.), videoiban is látható.

2008 februárjában Michael Jackson segítségével közösen kiadtak egy közös remixet Wanna Be Startin' Somethin' címmel. Ez a szám több országban is bekerült a Top 10-be. A hírek szerint megint stúdióba mennek, ahol felveszik a Hold My Hand dalt is. Azt még nem lehet tudni, hogy Akon "Freedom" albumában, esetleg Jackson közelgő albumában benne lesznek-e ezek a dalok...

2007 februárjában Akon piacra dobta saját, egyedi tervezésű ruhakollekcióját Konvict Clothing (Rab Ruházat) néven. Jellegében ez egy könnyű utcai viselet, amibe beletartozik a farmer nadrág, kapucnis felső, póló és sapka. Ennek előkelőbb verziója az Alianue férfiaknak és nőknek egyaránt.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

2. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

3. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

4. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

5. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

6. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

5. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

6. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

7. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

8. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

9. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

10. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

11. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

12. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

13. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

14. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

15. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

16. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

17. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

19. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

20. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

21. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

22. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. FIZESSEN KEVESEBB ENERGIASZÁMLÁT! ENERGIA MEGTAKARÍTÁS! TURBO BOOSTER!

► GÁZMEGTAKARÍTÁS! SZOLGÁLTATÓVÁLTÁS! MINUSZ 8-10% GÁZSZÁMLA! TURBO BOOSTER! HÁZILAG IS BESZERELHETŐ, NEM ENGEDÉLYKÖTELES!

turbobooster.hupont.hu

25. _Miss Miley Cyrus.♥

► [L] Itt Miley Cyrus Az Oldal Hercegnője (: .♥

nguyenhien.hupont.hu

26. VIRAGCSOKOR KAPOSVÁR - VIRÁGBOLT KAPOSVÁR - VIRÁGRENDELÉS KAPOSVÁR

► VÁGOTT VIRÁG KAPOSVÁR - VIRÁG ÜZLET KAPOSVÁR - VIRÁG CSOKOR KÉSZÍTÉS KAPOSVÁR

viragcsokorkaposvar.hupont.hu

27. vicapraktika

► Praktikák,ötlletek,januártól-decemberig és egyébb érdekességek.

vicapraktika.hupont.hu

28. Boxer kennel

► Üdvözöljük a Boxer Kennel honlapján!

elastic.hupont.hu

29. hirességek - titkok s minden ami a hirességekhez kapcsolódik

► itt mindent megtudhatsz a hírességekről és képeket nézhetsz

hiressegektitkok.hupont.hu

30. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

31. * мเηďЄη αмเ ďเωαт *

► Єz αz oldal ahol minden divattal kapcsolatos témát megtalálsz!:) βármi kérdésed lenne írj mart001@citromail.hu -ra :)Szívessen válaszolok minden kérdésre!

divatoldalcsakneked.hupont.hu

32. Minden ami lehetséges

► Még szerkeztés alatt áll!!!

akedvenceim.hupont.hu

33. Új és használt személy-, kisteher-, teher- és busz abroncsok olcsó áron!

► Új és használt személy-, kisteher-, teher- és busz, valamint futózott abroncsok olcsó áron garanciával! Cím: 8127, Aba; Tel.: +36-20-946-8716 E-mail: gumiszerviz@aba.hu

olcso-gumi.hupont.hu

34. Energia italos dobozaim gyüjteményei

► 165db energia italos dobozom van de ha van valakinek akkor vegyél fel msn re itt a cimem valentyik5@hotmail.com

energiaitalgyujtok.hupont.hu

35. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

36. Calligaris Ferenc zeneszerző, karmester, zenepedagógus honlapja

► A lapon nagyapámnak kívánok emléket állítani, és munkásságáról , színes életéről szeretnék adatokkal szolgálni

callegares.hupont.hu

37. Hali kedves látogató =)

► Amit találsz az van :) Ha akartok valamit üzenni vagy mondani hogy mi legyen a honlapon nyugottan küldjétek az: sz.nora.sara@gmail.com e-eail címre ;)) Puszi Nóra:* :DD

gyere-haver.hupont.hu

38. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!

► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!

demi-lovatovivilapja.hupont.hu

39. KOTRICZ MAGDOLNA HIVATALOS HONLAPJA

► LEGSZEBB IDÉZETEIM,KÉPES IDÉZETEK.

aktualsweet.hupont.hu

40. A legjobb idézetek egy helyen

► ♥♥♥♥♥Az igazi lányok nem tökéletesek, mert a tökéletes lányok nem igaziak..:)♥♥♥♥♥ Mindenre tudok magyarázatot találni,legfeljebb nem stimmel:$... megesik xD ♥♥♥♥♥ 2♥szó♥van♥amit♥a♥pasik♥utálnak.♥A♥NE♥és♥a♥HAGYD♥ABBA. ♥Kivéve♥ha♥összerakod♥őket.:D

budai-judit.hupont.hu

41. A GYÓGYÍTÓ ÉS GAZDASÁGOS INFRAPANEL A LEGEGYSZERŰBB INFRAFŰTÉS

► A CSODÁLATOS INFRAFŰTES, A JÓTÉKONY ENERGIA, A GYÓGYÍTÓ INFRASUGÁRZÁS 30-3305527

infra-lap.hupont.hu

42. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

43. ♥ ஜ (: Kingalapja :) ஜ ♥

► Nagyon menő

kingadivat.hupont.hu

44. Emufarm Lajosmizse-Felsőlajos

► Emutartás, keltetés, hizlalás, szaporítás, emucsibe eladás,bérkeltetés, Nandu tartás, csibe eladás

emutartas.hupont.hu

45. Music Sound Radio

► Legjobb zenék egy helyen!

msradio.hupont.hu

46. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

47. ☺♥ CSUPA-CSAJ.HUPONT.HU ♥ ♥WANDA OLDALA♥ ♥♡▂ ▃ ▅ ▆ █ WANDA█ ▆ ▅ ▃ ▂ ♥♡

► Szia! XD Ez egy igazán csajos oldal.. 8) Nézz körül és érezd jól magad.. XD Puszíí: WANDA♥

csupa-csaj.hupont.hu

48. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .

szagelszivo.hupont.hu

49. Sztárok,stílus meg ami kell::.:)

► It megtalálsz mindent ,divat tipek, sztár hírek,letőltések stb:.

starcity.hupont.hu

50. ~TOKIO HOTEL~

► Üdvözöllek a tokioh.hupont.hu honlapján! Itt mindent megtalálsz a Tokio Hotelről. Friss hírek, galéria, legfontosabb tudnivalók, interjúk és videók várnak. Érezd jól magad! Utoljára frissítve:2012.04.11.

tokioh.hupont.hu

51. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

52. Eldarya Segítségek Magyarul

► Remélem segíthetek!

eldaryasegitseg.hupont.hu

53. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

54. Olvass :D

► Hiába nagy a szíved, ha másoknak kicsi az agyuk. :')

cintiaoldala.hupont.hu

55. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

56. Nagycsaládosok Komlói Egyesülete

► Betekintést nyerhetsz az Egyesület tevékenységeibe, céljaiba, programjaiba.

komlo-nagycsaladosok.hupont.hu

57. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

58. IDÉZETEK 4EVER

► Ha valakit igazán szeretnél, s úgy érzed vele boldog lennél, ne törődj ki mit beszél,csak azzal hogy vele legyél

idezetekforever.hupont.hu

59. SZÉKELYEK -ERDÉLYI MAGYAROK

► ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MINDEN AMI SZÉKELY

erdelyimagyarok.hupont.hu

60. Soniboy receptjei

► Összegyüjtött receptek

soniboyrecept.hupont.hu

61. Emo?? Igen! Egy Emo Modelles oldal!

► Katie Babyfayce, Kiki Kannibal, Sharlotte Desinty! Itt minden emo modellt megtalálsz!

emomodellek.hupont.hu

62. Credo CITADELL 12

► Credo CITADELL 12

viratualbus.hupont.hu

63. Vass Zoltán Értékmentő Alapítvány

► A népi építészet, a kézművesség, az állattartás, a gazdálkodás, az iparművesség, a hagyományos népművészeti és gasztronómiai illetve az ezekhez tartozó rég elfeledett vagy már alig művelt értékek megmentése.

ertekmentoalapitvany.hupont.hu

64. UPA

► Egy lépés előre sorozat

egylepeselore.hupont.hu

65. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

66. WEB-ÁRUHÁZAK

► Online vásárlási lehetőségek ! Partnerprogram.Pelso-shop CCPay CTC Fotopartner Vitaminkirály EWDshop Silihost PROSPERGO

webaruhazak.hupont.hu

67. Testfestés-Gyerekarcfestés-Esküvő-Henna-Csillámtetkó-Műköröm-Pedikür

► Szabóné Brigitta okleveles Test-Arc-Henna-Esküvő testfestő-Műkörmös-Pedikürös Szeretnél ápolt kezeket?vagy csak meg akarsz szabadulni fáradt lábad problémáitól?Szereted a Hennát, partyba a Csillám tetoválást?Esküvőre díszes egyedi Testfestést?

test-arc-hennafesto.hupont.hu

68. Cute^^

► Sziasztok!Ez az oldi sok mindennnel foglalkozik...rendszeresen frissÍtek úgyhogy nézz be máskor is!^^

cuteoldi.hupont.hu

69. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

70. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

71. Színek: a fehér

► Színek keletkezése, története és gyógyító ereje

szinekfeher.hupont.hu

72. Vörösmarty mihály iskola kápolnásnyék tabló képei!

► Sziasztok! Üdvözlök mindenkit honlapomon amit azért hoztam létre hogy összegyüjtsem a vörösmarty mihály kápolnásnyéki iskola tabló képeit és vidáman emlékezzünk vissza gyermekkorunkra:)

kapolnasnyektablokepek.hupont.hu

73. 100% Csajoknak :))

► Csak Csajoknak!Fiúk: Ha beléptek mehet is kifele ez nem nektek valók!

nikihivatalosweboldala.hupont.hu

74. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 3
Heti: 16
Havi: 41
Össz.: 5 815

Látogatottság növelés
Oldal: мiи∂єи αмi Aқσи <33
**Szαи∂y sαנáт σℓ∂αℓα (:** - © 2008 - 2026 - tutienekesek.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »